Akatsuki

Ez az oldal a Naruto című animéről szól, azon belül is az Akatsuki nevű bandáról. :D

547326_386769171387291_1690094661_n.jpg

"Sasuke az Uchiha klán túlélője" mondják sokan Itachi kisöccséről, szerintem mindenki tudja, hogy mit is jelent. Mikor Itachi lemészárolta a klánját csak Sasukét hagyta életben, aki az eset előtt egy aranyos, mosolygós fiúcska volt. Ezek után megfogadta, hogy megöli a testvérét és ez a célja úgy el is vakította, hogy elfeletkezett eredeti személyiségéről és komoly, nem társaságkedvelő már-már mogorva fiú lett. Az évek folyamán sokat fejlődött a 7es csapatban ám az igazi erőt mégis csak nem Konoha adta meg neki, hanem Orochimaru. Orochimarunál hírtelen erőre tett szert (bár tegyük hozzá, hogy Orochimaru szó szerint a bőrébe akart bújni és kezdettől nem az volt a terve, hogy erős legyen Sasuke) és még magába is szívta a híres sennint. Orochimaru mindenre meg tudta tanítani, kivétel a sharingan használatára. 579880_340065966029862_1428297817_n.jpg

Ezek után Sasuke létrehozta a Hebi nevű szervezetet, aminek a tagjai: Sasuke, Suigetsu, Karin és Juugo volt. A csapat célja, hogy felkeressék az akatsuki búvóhelyét, hogy megtalálják Itachit. A híres összecsapás előtt Sasuke harcolt Deidaraval. A két közel egyforma idős shinobi közűl Sasuke jött ki győztesül, ugyanis Deidara öngyilkosság révén mindenidők legnagyobb robbantását idézte elő, amiben Sasuke gyors eszének hála, Sasuke nem halt bele. Kis idő után a Hebi folytatta a keresést, azonban erre már semmi szükség nem volt, ugyanis Itachi halálos beteg volt már ekkor és önként kereste fel kisöccsét. A harc megvolt. Sasuke le tudta győzni a bátyját, ami lássuk be nem kis teljesítmény. A harc után Sasuke megszerezte a mangekyou sharinganját. sasuke_uchiha_7.jpg

Sasuke később megölte Danzout, bár a harc közben szeme romlani kezdett. Elhatározta, hogy kicserélteti az ő szemét Itachiéra, amivel örök fényt ér el. Ez meg is történt. A szemműtét után hosszas pihenés várt Sasukéra. 

Sasukét valaki konohainak, valaki akatsukinak tekinti. Bár hozzá kell tenni azt is, hogy ha Sasuke konohai és nem akatsuki, akkor Itachit is így kel értenünk. 

Sasuke kiskorában mindig azt szerette volna, ha apja elismerné. Fugaku mindig csak Itachit dicsérte. Sajnos Fugaku meghalt mielőtt elmondhatta volna neki, hogy igazából mennyire büszke rá és hogy mennyire szereti.


Általános információ:

 Születésnap: Július 23.

Magasság: 168 cm

Súly: Shippuuden: 52,2 kg

Hovatartozás: Konohakagure



Jutsuk:

Chidori

Chidori Eisou – Chidori lándzsa

Chidori Nagashi – Chidori áramlat

Chidori Senbon

Enton: Kagutsuchi – Lány elem: Lángirányítás

Hayabusa Otoshi – Sólyom dobás

Jagei Jubaku – Kötöző árnyékkígyó technika

Kage Buyou – Táncoló levélárnyék

Kage Shuriken no Jutsu – Árnyék shuriken technika

Katon: Goukakyuu no Jutsu – Tűz elem: Pusztító tűzgolyó

Katon: Gouryuuka no Jutsu – Tűz elem: Óriás sárkányláng technika

Katon: Housenka no Jutsu – Tűz elem: Pusztító lángszirmok

Katon: Ryuuka no Jutsu – Tűz elem: Tűzsárkány technika

Kirin

Kuchiyose no Jutsu – Shinobi idézés

Kuchiyose: Raikou Kenka – Shinobi idézés: villámpenge

Kusanagi no Tsurugi: Chidorigatana – Kusanagi kardja: Chidori-penge

Magen: Kasegui no Jutsu – Démoni illúzió: megbilincselő karó

Sen’eijashu – Rejtett árnyékkígyók

Shinshi Rendan – Oroszlán kombó

Soufuuhasan no Tachi – Hármas szélmalomtámadás

Soushuriken no Jutsu – Manipulált shuriken technika

Ten no Juin – Ég pecsét




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 31
Heti: 162
Havi: 672
Össz.: 240 309

Látogatottság növelés
Oldal: Sasuke
Akatsuki - © 2008 - 2024 - narutooblog.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »