Akatsuki

Ez az oldal a Naruto című animéről szól, azon belül is az Akatsuki nevű bandáról. :D

hidanc.jpg imgvhages_1.jpg

Hidan egy eléggé lobbanékony shinobi, aki méghozzá szeret csúnyán beszélni is. Nem az elsők között volt, mikor csatlakozott az akatsukihoz. Kakuzu a csapattársa, de sokat veszekednek, nem igazán értik meg egymást. hidan.jpg

Hidan egyik legismertebb harca Asumával történt. Igazából itt ismerhettük meg képességeit, és harci technikáját. A másik híres harca Kakashival és Shikamaruval történt. Ebben a csatában ért véget a szerepe, mikor Shikamaru felégette a testét egy cigarettacsikkel és bedobta egy gödörbe, amit utána be is temetett. De nem halt meg! 73-hidanscythe.gif

Hidan különleges képességekkel rendelkezik. Egyrészt halhatatlan, amit a vallása által szerzett meg, másrészt ha egy különleges Jushin kört rajzrol a lábával és ha azon a körön belül áll, akkor akinek a vérét megízleli azzal bármit tehet. Ha Hidan átszórja magát valamivel, akkor az olyan, mintha az ellenfelet szúrta volna át. hidan___wallpaper_by_me969-d39tltw.jpg

Istene Jushin, aki azt tanítja, hogy szeretni kell a fájdalmat. Talán e miatt a vallás miatt olyan Hidan személyisége, mint amilyen. 


Általános információ:

Származása: Yugakure, Forró Víz Országa

Gyűrű: San (három)

Gyűrű elhelyezkedése: bal kéz, mutatóujj

Születésnap: Április 2.

Magasság: 177,1 cm

Súly: 56,8 kg


Jutsuk:

Jujutsu: Shiji Hyouketsu – A Halál ceremóniája




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 18
Heti: 110
Havi: 620
Össz.: 240 257

Látogatottság növelés
Oldal: Hidan
Akatsuki - © 2008 - 2024 - narutooblog.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »